A helyszín nem más, mint a nagy részint kanizsaiak által látogatott Balatonmáriafürdő. Szálláshelyünk is volt, így ezt kihasználva (rövid fürdőzés után), itt hajtottam le üveg Hubertusomat. Ahogy ez lenni szokott nem akartam ennyit inni, mégis sikerült. Az Iliába vezető út sem volt zökkenő mentes. Az általam határőröknek nevezett rendőrség, meghalva őket lekicsinylő kiáltásom (Vigyázz határőrök!), háromszori lefulladás követően igazoltatott. Különösen rám lévén kíváncsiak, cucc kipakolás, személyi adat felírás, kioktatás („Ha annyira okosnah gondolja magát, akkor tudhatná, hogy nincs határőrség.” Végül is a matricát lecserélték.) Iliában elszabadultam a zenegépnél. Tánccal, énekkel szórakoztattam a jelenlévőket. Az egyik „rajongó” meghívott egy whisky-kólára, melyet egészen bátran nevezhetünk teleportnak. Elmondottak alapján: zárásig Ilia, majd csodás dolgok rebegése a hazaúton. Itthon iszonyatos másnap várt. Rájöttem, hogy nem tudok kicsit berúgni, csak nagyon.